Van két olyan eléggé általános, gyakori kérdés amelyet szinte mindenki feltesz akkor, amikor egy probléma kapcsán éppen csak elkezd a módszer után érdeklődni. Tegnap beszéltünk arról, hogy milyen időközönként "kell" oldani egy problémát, ma nézzük meg, hogy vajon hány oldás egy probléma.
Minden ember más és más, és minden probléma is más és más. Ezért a konzultációs
folyamat is személyenként változik. Ez is megér még pár mondatot, apránként több kérdésre is ki fogok térni részletesebben. :) Annyi azért kijelenthető, hogy általában egy jól körülhatárolt problémánál minimum egy, maximum néhány konzultáció elég. A legtöbben általában már az első konzultáció után tapasztalnak változást (akár jelentőset is), de elképzelhető, hogy ahhoz hogy tartós javulás következzen be, több konzultáció szükséges. Például eléggé jellemző rögtön az oldás után valamiféle megkönnyebbülés, néha felkavarodottsággal és/vagy fáradtsággal karöltve, de ez egy-két napon belül teljesen elmúlik.
A következő alkalommal általában szükséges csiszolni, finomítani egy kicsit az ügy meghatározásán, hiszen a vendég érzései is változtak, a feszültségei enyhültek a kezdeti célkitűzéssel kapcsolatban. Az oldás végén leginkább arra szoktam felhívni a vendégeim figyelmét, hogy az elkövetkező hetekben tudatosan figyeljenek is a bekövetkező változásokra. Például ha azon dolgozunk, hogy valakinek nehezére esik nagyobb társaságban, a többiek előtt beszélni, érdemes egy-egy összejövetel után visszagondolni az alkalomra, hogy vajon oldottabbak, nyugodtabbak voltunk-e társaságban mint az oldás előtt.