top of page
Keresés
  • Szerző képeTauszig Klára

Mi az a belobbanás? 😱


Néhányan akik már voltak valaha kineziológusnál tapasztalták azt, hogy egy egy oldás után akár több nappal vagy egy-két héttel jelentkezik valamilyen rossz érzés, vagy hangulatingadozás. Ilyenkor több érzés is felbukkanhat, attól függően, hogy milyen ügyön dolgoztunk. Lehet például szomorúság, féltékenység, düh, de ha pánikos tünetekkel foglalkoztunk, akkor ideiglenesen akár ezek is felerősödhetnek. Ha az ügyhöz fizikai tünetek kapcsolódnak, akkor ideiglenesen a fizikai probléma is felerősödhet. Persze ez ritkán történik meg. A legtöbben akik kineziológiával foglalkozunk - én is - úgy dolgozunk, hogy ezt igyekszünk elkerülni. Az oldás végén, ha szükséges akkor kitesztelünk egy korrekciót / gyakorlatot, illetve valamilyen házi feladatot. Ez részben a belobbanás kivédésére szolgál. Azonban a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordulhat olyan, hogy a vendég később tapasztal valamilyen érzelmi hullámzást, vagy más jelenségeket.

Mi ilyenkor a teendő?

1. Ne pánikoljunk! Tartsuk fejben hogy el fog múlni. mert tényleg EL FOG MÚLNI. Még soha, senki sem maradt úgy. Tudom, hogy nem könnyű magunkévá tenni ezt a hozzáállást, de egy belobbanásnál szerintem a legjobb amit tehetsz, hogy tudomásul veszed, hogy most ez van, és fejben tartod, hogy hamarosan túl leszel rajta. Ha ráparázol a dologra az senkinek sem jó, a legkevésbé Neked. Nyugalom, mély levegő!

Az én tapasztalataim szerinte a belobbanás pár naptól mondjuk kb. két hétig tart. Hogy ezt perspektívába helyezzük: a belobbanás ritka, és amikor előfordul jellemzően pár napig tart. Nekem eddigi pályafutásom során egy olyan vendégem volt, akinél a belobbanás közel két hétig tartott. Ezt közben a vendég jelezte, én pedig megírtam neki hogy milyen korrekciót lenne érdemes végezni és a következő alkalommal jelezte is, hogy ez segített, így egy kicsit gyorsabban és könnyebben jutott túl rajta. Ha nem végez korrekciót erre, akkor is elmúlt volna, csak akkor valószínűleg lassabban. Az ő esetében azért szerencsére egy alapvetően nyugodt úrról beszélünk, ő nem pánikolt be a tünetektől.

2. Ahogy talán már az előzőekben kiderült, érdemes elvégezni az előzőleg kitesztelt házi feladatot, már ha van. Ha nincs házi feladat vagy úgy érzed, hogy ez nem elég, akkor érdemes megkeresni a kineziológusod és rákérdezni, hogy milyen korrekciót végezhetnél pluszban, mi segíthetne hogy könnyebben átvészeld ezt a néhány napot. Valószínűleg fog tudni javasolni valamit.

3. Gondold végig, hogy az oldás óta változott e valami az ügyedben és mindezt lehetőleg úgy, hogy vonatkoztass el a pillanatnyi hangulatodtól. Például ha az önbizalmadon dolgoztatok, akkor gondold végig hogy az oldást követően enyhült-e a gátlásosságod mások társaságában. Talán furcsán hangzik, de a belobbanás akár felfogható úgy is, mint annak a jele, hogy igen, történt valami. Persze tudom, hogy nem ilyen jelre vártál, de ez hamarosan elmúlik, a Téged segítő változások pedig maradnak. És valószínűleg nem is ez az egyetlen jel, vedd észre a többit is!

Összefoglalásként:

  1. Ne pánikolj!

  2. Végezd a házi feladatod és ha kell akkor valamilyen plusz korrekciót!

  3. Vedd észre a változást!

06-20-5777-644 ​

info@sargakovesut.hu

Tauszig Klára

Budapest, IX.

​​Ha ismerni akarod a múltadat, nézd meg a jelenlegi helyzetedet.

Ha ismerni akarod a jövődet, nézd meg a jelenlegi cselekedeteidet.​

bottom of page