Emese, egy 19 éves lány keresett meg, aki általában nagyon energiátlannak érezte magát, lehangolt, depresszív, emellett ingerlékeny is. Ezek az érzelmek a munkahelyén és kötelező tevékenységek közben sokkal erősebben előjönnek.
A beszélgetésünk során úgy éreztem, hogy legalább ugyanilyen súlyos gond az, hogy úgy érezte, hogy nem tudja mivel szeretne foglalkozni. A tanácstalanság önmagában nem feltétlenül kell hogy ekkora gondot jelentsen, de az, ha a vendég ezt úgy éli meg, hogy nincs célja az életének, az már annál inkább.
Az oldás elején van egy pont, amikor egy listából két állítást tesztelünk ki az adott ügyre vonatkozóan. Emesénél ez a kettő került elő izomteszteléssel:
„Minden, amihez hozzáérek, elromlik.”
„Soha nem bízhatok a dolgok pozitív kimenetelében.”
Mindkét állítást egyértelműen a gondjaihoz tudta kapcsolni.
Bizonyos korrekciókhoz tartozik egy jellemző mondat, kifejezés. Emesénél a „Szíved vágya felé haladva" témájút végeztük el.
Ahogy tovább haladtunk, előkerült a 13 éves kor, amikor Emese úgy érezte, hogy nem elég szép, népszerű és elfogadott, és persze oldottuk az ehhez az időszakhoz tartozó rossz érzéseket is. Amikor Emese három héttel később eljött a második oldásunkra, elújságolta, hogy sokkal jobb a kedve, bár volt egy kétnapos belobbanása, de azóta megint helyreállt a hangulata.
Ráadásul arra is rájött, hogy mivel szeretne foglalkozni. Plusz érezte, hogy „ez az oldás miatt van”. (Ő mondta, nem én. :) )
Vagyis „halad a szíve vágya felé”.
